Emberek vagyunk. Mindannyian. Érző lények. Utálhatunk és szerethetünk, ellenkezhetünk és rosszindulatú pletykákat terjeszthetünk egymásról. Van, aki már első ránézésre nem egy rokonszenves figura, de van olyan is, akire ránézel és tudni fogod, ő egyszer még nagyon sokat fog jelenteni neked. Azonban ez nem jelent garanciát. Most viszont ne menjünk bele, nem bizalmi kérdésről szeretnék beszélni. Beszéljünk egy olyan felnőtt emberről, embertípusról, akiket a pletyka, a ferdítés, a rosszindulat, a düh, a nyugtalanság, a céltalan élet jellemez, aki minden szavad képes szánt szándékkal félreérteni, aki mellett te is úgy érzed, hogy fogy az energiád. Egy olyan mérgező ember, aki saját magát hozza folyton rossz helyzetbe. A legkegyetlenebb eszköze mégsem az imént felsoroltak, hanem a mosoly, a "jópofizás", az, hogy képes 2 perc alatt olyan együttérzést kiváltani benned, mint senki más, még a közeli ismerőseid sem. Mivel ember vagy megsajnálod, segíteni akarsz neki, viszont ő továbbra is ki fog beszélni a hátad mögött, vagy épp be fog köpni a főnöködnek. Kérdem én hát. Megérdemlik a segítséget? Aki jóindulatú az fog segíteni semmi kétség. Aki már átélt hasonló típusú emberrel hasonlót, az nagy ívben tesz a nyomorára. Nincs jogunk ítélkezni felettük jól tudom. Viszont jogunk van távolságot tartani az ilyen emberektől, eldönteni, kinek adjuk meg a segítségünk, mert néha az érzések azok, amik iszonyú nagy galibába kevernek. Szóval, ha nem tudsz dönteni, vegyél elő egy tollat és egy papírt és az érzelmeid vond ki egy kis időre az egyenletből. Mi szól ellene, mi mellette? Egyszerű módszer, sokan alkalmazzák, ha nem tudnak döntést hozni.
Véleményem szerint jobb meghúzni a határt, mert sokan hajlamosak feszegetni azt, addig míg megállj nem mondunk. Van egy szép mondás, ami tökéletesen leírja a bejegyzésem lényegét. "Azt kapsz, amit adsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése