Nos, ebben az átkozottul lehangoló időben, nincs más hátra, mint megírni legújabb monológom. Persze a hátam közepére sem kívánom az őszt, ami már rég nem a tél előfutára, hanem maga a jeges pokol, és mégis, imádom. Mi sem jobb, mint bekuckózni, s leírni lelked mocskát a nagyvilágnak, vagy éppen csak magadnak. Egyenként hajítom el majd a köveket, mi a mellkasomat nyomják. Ennek ti lesztek a tanúi.
Egyhangúság, vagy változatosság, mókuskerék, kiszámíthatóság? Melyiket részesítitek előnyben? összhangban van ez azzal az élettel, amit éltek? Miért nem?
"Ahol a szenvedés nyit ajtót,
Egyedül rózsát el ne ültess,
a lótetvek elrágják a gyökerét,
s elpusztulna, mielőtt élhetne."
Beszéljünk erről a versről, neked miről szól?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése