Szólíts csak Guccikának

    Amikor ránéztek a nevemre, jogosan gondoljátok másoltnak, mert nem én találtam ki. 15 éves voltam, amikor először beléptem a Bonyhádi gimnázium kapuján, megismerkedtem pár, számomra kedves emberrel. Nyár vége volt, már az ősz közeledett, de a nap még jócskán tűzött, mintha muszáj lenne. Én akkor fekete ujjatlan felsőt húztam, amit még a születésnapomra kaptam. A felirat rajta GUCCI volt. Azóta sem tudom, mennyire számított eredetinek, de engem soha nem is érdekelt. Visszatérve a történetre, az akkori osztálytársam nagyon kreatív módon elnevezett Guccikának. Tök eredeti nem? Higgyétek el, nem rajongtam az ötlettől. Nyilvánvalóan cserébe én is adtam neki egy becenevet, amit élete végéig utálhat, de ez egy másik történet lesz. Attól kezdve szépen lassan mindenki elkezdett így szólítani, de voltam már ájfonos (nem véletlenül írtam így) , Zsófika, Zsónak a fia, Fogas, Fogaskerék és még hasonló szeretethető nevek, amiknek a létezéséről bárcsak soha ne is hallottam volna, de gondolom megértitek az álláspontom. Röviden és tömören ennyi a kis történet. 

    Ájfonos. Kiírva a falra a képem mellé. Az emberek akiktől kaptam nem egészen jóindulatból aggatták rám ezt a gúnynevet, mégis megtanultam elfogadni, nem törődni vele, hiszem ez 15 éves koromban történt, ma pedig 23 vagyok, teljesen más gondokkal küzdök, de akkor ez a lelkemig hatolt, meg is mondom miért. A Gimnázium előkészítő osztályát egy szép kis téglafonnal kezdtem, aminek történetesen Nokia volt a márkája, még csak nem is IPhone.. Akkoriban nem volt pénzem új telefont venni, szóval kaptam egy használtat. Ráapplikáltam szépen a Facebookot és BUMM okostelefonom lett egyik percről a másikra, nekem más nem is kellett. Tudtam rajta írni bárkinek, telefonálni, smst küldeni, szóval mindent. Az osztálytársaimnak persze drága okostelefon, nem mintha egy percig is irigy lettem volna, mert nem voltam az. 

    Irigy voltam, de nem egy olyan kütyüre, ami nekem nem adatott meg éppen abban a percben. Arra voltam irigy, amit nekem soha nem adott meg az élet. Családot. Boldog családot. Pörgessük csak kicsit tovább ezt, mégis mi köze ennek a telefonhoz? Van egy szerető családod, aki mindent magad neked, amire szükséged van, akkor és ott, amikor akarod. Szeretet, ölelést, tárgyakat, amit egy 15 éves munka nélküli gyerek, aki állami gondozásban nőtt fel és senki oda sem tolta az orrát hozzá, nem kapott. Olyan, mint egy folyamatábra. Minden mindennel összefügg. Pedig csak a becenevekről kezdtem el beszélni. Nekem volt egy jó pár, de gondolom nektek is. Beszélhetnék még arról is, hogy mennyire nem fer gúnyolni a másikat, főleg akkor, ha nem ismered annak a hátterét, ahonnan jött, de ebbe a 15 éves gyerekek zöme nem gondol bele. Mindig is egy olyan gyerek voltam, akit hamar megtaláltak a piszkálódásaikkal, bár ennek ellenére sem tanultam meg kezelni a helyzetet, mert az átlagnál is jobban tombolt bennem a naivitás. Köszönöm, hogy végigolvastad.