Keresés ebben a blogban

Homokból házat építeni

     Eljött egy újabb nap, egy újabb nap, amikor ismét olyan dolgon merenghetek, amin nem tudok változtatni. Sokszor nem értem az embereket, bár szerintem nem én vagyok az egyetlen. Sok tehetség él ezen a földön, emberek milliói, akire felfigyelne a világ, és nem csak azért, mert csináltak valami trash zenét, amit kb. 15 perc volt összehozni. Akiben pedig megvan a tehetség, az előbb utóbb nem fog annyi energiát a munkájába fektetni, mert azt látja, az emberek a sz*rt is megeszik. Sok tehetséges előadónál láttam ezt, természetesen nem mondok neveket, de szerintem mindenki tudna 1-2 olyan énekest, akire az elején a tehetsége miatt néztek fel és az igényes munkáért, amin látszott a belefektetett idő, most pedig a fülbemászó dallam-szöveg kombó/sok autotune miatt hallgatják. Persze az előadót meg szidja mindenki a semmit nem érő kiadványért. Engem inkább az elpazarolt tehetség ami zavar. Képzeld el, hogy felmész a színpadra, ezrek sikoltoznak, csak rád vártak, erre előadsz nekik egy 15 perc alatt összetákolt szemetet, amit minden előadó megírt már más szöveggel/dallammal. Hihetetlenül szomorú, amikor valaki, aki ki akar tűnni a tömegből a tehetsége által, végül megint tömeg lesz csak egy másik világban. Mindezt a fellépésenként kb. fél milkáért, a hírnévért, a nézettségért, ami szintén pénzt és persze követőket generál.     
    Ha egyszer venném a bátorságot végre és tennék az álmomért, nem szeretnék a többséghez tartozni. Nem érdekelne, ha egy hónapig tartana egy rendes zenét összehozni és az sem ha esetleg 2 hónapig nem lenne ihletem. Egy csomó máshoz értek, nem ebből akarnék megélni. Sosem volt választásom, valahogy mindig a nehezebb úton kötöttem ki. Itt vagyok élek, virulok. Sokáig tartott, de elfogadtam, nem minden arany, ami fénylik. Nem érdekelne az sem, ha csak a négy falnak és a barátaimnak csinálnék zenét. Nyilván pénzből élünk, pontosan ezért gondolom úgy, hogy addig nem csinálod teljes szívvel, ameddig megrögzötten azt nézed, mennyit kereshetsz vele. Csinálj mást mellette, ne ebből akarj megélni, legyen a hobbid, a kikapcsolódásod, ha napi 2 órát töltesz vele, már megérte, a végén pedig valami olyant alkothatsz, amit előtte senki más. Nem az emberek rajongását nehéz megszerezni, hanem az elismerésüket és a tiszteletüket. A 15 perces sz*roddal pont azt a korosztályt éred el, akiknek mindegy mi kerül az asztalra, csak ehető legyen. Ez is egy út, ez is egy cél, de vajon 15 év múlva is emlékezni fognak a zenédre? Emlékezni fognak rád? Beléphetsz a szakmába, de ha nem szeretnéd, hogy 15-20 év múlva is emlékezzenek arra, ki vagy, akkor már nem érte meg, és nyilván ezt nem azzal a munkával fogjátok elérni, amit ti annak hívtok. 
    Ez nem kioktatás és nem "én jobban csinálnám" szöveg. Ez egy személyes kiborulás, egy hirtelen megfogalmazott vélemény. Végül csak sajnálni tudom azokat az előadókat, akik elvesztették önmaguk a sikerhez vezető úton. 
Mi történik azokkal az emberekkel, akik eldobják a tehetségüket és az álmukat? Beállnak a sorba, abba a sorba, amit a társdalom erőltetett rájuk. Nekik csak egy mondatot küldenék. Az laptop feletti álmodozást csak akkor engedd meg magadnak, ha író vagy és épp a következő könyvedet készíted elő, másképp, ahogy a legjobb barátnőm mondta: Kelj fel és járj, mert én nem tudom helyetted megcsinálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése