Szép napot mindenkinek, aki olvassa a bejegyzésem. Ez most egy kicsit komolyabb hangvételű, elgondolkodtatóbb írás lesz.
A legtöbb embernek vannak barátai, van legalább 1 személy, akire számíthatnak, esetleg 2, ha már 20 éve ugyanabban a városban él. Mi tartja össze ezeket a kapcsolatokat, de ami még ennél is fontosabb, mihez kezd az, aki új a településen, nincsenek barátai és nehezen is köt tartósabb kapcsolatokat, nehezen ítéli meg az embereknek a jó és rossz szándékát. Egyszóval tapasztalatlan, fél, bizonytalan, legtöbbször más a gondolkodásmódja, mint a körülötte lévő embereké. Mi ilyenkor a teendő? Sajnos, ha erre keresed a választ itt nem találod meg. Egy tanácsot tudok csak adni az ügyben. Légy magabiztos, határozott, a bizalmat pedig ne ingyen osztogasd, majd eljön az az idő, amikor már érezni fogod, érdemes-e valaki rá.
Ebben a posztban az oly kevesek által ismert asszertív kommunikáció lesz a téma a barátság és az emberi kapcsolatok köré fonva, de mielőtt belevágnánk, kezdjük az elején.
Mindenki tudja, hogy jutunk el a kommunikációig. De azt is tudjátok mi számít annak?
A Wikipédia szerint a kommunikáció információcsere, közlés, tájékoztatás. Itt az információ egy összefoglaló megnevezés a tudásra, az ismeretekre és a tapasztalatokra. Megkülönböztetnek továbbá kölcsönös és egyirányú kommunikációt, más néven tömegkommunikációt, biztos hallottátok már, ha más nem nyelvtanórán. Mentem is volna tovább, mások mit írnak, de magakadt a szemem valamin. Szerintem titeket is érdekelni fog.
"A kommunikációt, különösen az emberi kommunikációt nem lehet távolságtartóan kezelni.." - Így kezdődik, és érdekes, az író ki is fejti miért, mutatom. "..már csak azért sem, mert ennek tárgyalása további kommunikációt igényel. Még megfigyelőként is a saját tapasztalatok, előítéletek, belemagyarázások, következtetések, és még az olyan ösztönösen működő folyamatok is, mint a tudatelmélet is óhatatlanul befolyásolja a kommunikációról alkotott gondolatokat. Ezen nem változtat még az sem, ha a megfigyelő nem érti a nyelvet, amin a résztvevők beszélnek."
Van, aki hallgatni szeret egy társaságban, nem kapcsolódik be a beszélgetésükbe. Pedig valójában ez nem igaz. Most tegyük félre azokat az eseteket, amikor valaki tényleg kivonja magát, én is csináltam már nem egyszer olyant, hogy a telefonomba bújva egyáltalán nem érdekelt mi folyik körülöttem.
Aki figyel, az is belekapcsolódik a kommunikációba. Tapasztalatokat gyűjt. Felméri a terepet, a viselkedésüket, 1 óra elteltével tudja is, ki az, aki unja magát, ki az, aki nem bírja végighallgatni a másikat, ezért folyamatosan beleszól a mondanivalójába, látja azt is, kik azok, akik egyetértenek, tudja ki az, akit nem érdekel mások véleménye, csupán az életszemléletét akarja eljuttatni másokhoz, szeretné, ha fejet hajtva egyet értenének vele. Észreveszi azt is, ki akaratos, ki nem, ki kommunikál agresszíven, ki manipulál másokat. Felméri, érdemes-e ebbe a társaságba tartozni, meghallgatnák-e őt, az akaratuk és véleményük rákényszerítése nélkül? Mindenki szeretne barátokat, csak nem mindegy milyen áron.
Számotokra milyen a jó kommunikáció?
Elmondom nekem milyen. De előtte, tisztázzuk mit kellene minden egyes embernek megtanulni.
ASSZERTIVITÁS.
Van egy csodás könyv, amit erről írtak, nem tökéletes persze, de az asszertív kommunikáció alapjait azért megismerhetjük általa.
Könyvajánló: Sue Hadfield, Gill Hasson - Asszertivitás
„Az asszertivitás azt jelenti, hogy magabiztos és egyenes közlésmóddal tudatjuk másokkal, mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk.”
Nem igazán érthető igaz? A lényeg, amit a könyv is kiemel, aki asszertív, az magabiztosan és egyenesen kommunikál más emberekkel.
"Asszertívnek lenni azt jelenti: nem érzed úgy, hogy bizonyítanod kell valamit, de elvárod, hogy megfelelően bánjanak veled. Meghúzod a határokat, és úgy gondolod, jogodban áll megvédeni magad mások támadásaival, rosszindulatával és önzésével szemben. Asszertív emberként nyitott vagy mások nézetei iránt – még akkor is, ha azok különböznek a tieidtől. Nem akarsz uralkodni mások felett, vagy legyőzni őket." - Ez csak egy kis szelete, annak, amit a könyvben leírnak erről.
Úgy gondolom, ha valaki asszertívan kommunikál, annak minden egyes szava és tette tudatos. Nem dühöng, ha nem tetszik neki valami, nem tör ki könnyekben és nem manipulál másokat. Nyitott, de megfontolt. Tudja mit cselekszik. Nem lép bele mások lelkivilágába a 44-es lábával, hogy a maradék önbecsülését is szétzúzza. Nem mosolyog erőltetetten mások arcába, hogy aztán magában dühöngve, esetleg megosztva a nagyvilággal mennyire ilyen és olyan az az ember, akire 5 perce még úgy mosolygott, mintha ő lenne a világ közepe.
Ha jól diagnosztizálom magam, akkor én a passzívan kommunikáló emberek táborát erősítem, de Zsófi, te nem is kommunikálsz asszertívan, akkor meg miért prédikálsz nekünk itt zöldségeket. Igen, igazatok van. Nem tartozom oda, MÉG. Ugyanis szándékomban áll megtanulni, ha te is szeretnéd, tarts velem.
Azt már tudjátok, hogy én passzívan kommunikálok. Oké, de mi is az pontosan és miért csináljuk annyian?
GYAKORLAT: Képzeljük magunkat egy nem nagy, 5 fős társaságba. A csillagos égbolt alatt ülünk, mindenki előtt egy-egy ital. Nagyobb társaságoknál bevett szokás hétköznapi témákat felvetni, még akkor is, ha egy megszokott társaságról beszélünk. Ha sok a férfi a társaságban, akkor az összekötő elem az autók, a motorok vagy a politika. Nézzük meg mit csinál ebben a közegben valaki, aki passzívan kommunikál. Tegyük fel, folyik a beszélgetés a ma politikáról, mit csinálok én ilyenkor? Van véleményem? Persze? Ki is nyilvánítom mindenki előtt? Nyilván nem, mivel mások igényeit és vágyait helyezem előre, nem a sajátjaim. Hallgatag vagyok, mégis figyelek, de nem szólalok meg ,sokszor nem merek nyilatkozni, úgy kb. semmiről, sokszor, ha olyan emberek között vagyok, akik szimplán annyit mondanak a véleményemre, "Nem, figyelj, elmondom, ez miért van." - Héé tesó, nem, nem kell.. Nem kell elmagyaráznod semmit, az a te egyéni szociális problémád, ha a látásmódom nem vág bele a tiedbe. Bunkón hangzik, olyasvalakinek, aki nem hallgat meg másokat. Ezek csak gondolatok, a valóságban, végig hallgatom őket, néha igazat adok neki és egyetértek velük, néha pedig elfogadom, nem minden ember gondolkodik egyformán. Nem megyek bele felesleges veszekedésekbe/vitákba.
Itt megint csak idézni fogok a könyvből, mert tökéletesen leírja milyen az, aki passzív egy társaságban.
"Passzívnak lenni annyit jelent: hagyod, hogy mások irányítsanak, és ők mondják meg neked, mit tegyél, vagy mit ne tegyél. Könnyen befolyásolható vagy, és engeded, hogy mások szükségletei felülbírálják a sajátjaidat. Nem mondod el, hogy mit szeretnél, és mit nem, sem azt, hogy mit gondolsz. Nehezedre esik kiállni valami mellett vagy ellen, illetve azért, hogy az elvárásaidnak megfelelően bánjanak veled. Gyakran elfogadod mások döntését akkor is, ha valójában eltérő a véleményed. Ha passzív vagy, kerülöd a súrlódás minden formáját. Tartasz a többiek reakciójától, ezért csöndben maradsz, és mindenbe beleegyezel. A beleegyezésednek gyakran nem kívánatos következményei vannak. Egyrészt a többiek nem tudják biztosan, mit érzel, ezért nincsenek tekintettel rád. Másrészt kihasználhatják a beleegyezésedet. Sokszor megesik, hogy elárasztanak olyan feladatokkal, amelyeket nem állt
szándékodban elvállalni. Könnyen figyelmen kívül hagyják az érdekeidet. Gyakran döntésképtelen vagy, ezért másokra hagyod a választást és a történések előmozdítását. Ez
egy győztes–vesztes helyzet. Ők győznek, te veszítesz. Úgy érzed, neked nincsenek jogaid – sokszor magad okolod, amikor nem a szándékaid szerint alakulnak a dolgok. A passzív magatartás oda vezethet, hogy csalódsz a kapcsolataidban, és úgy érzed, nincs ráhatásod a saját életedre. Úgy érzed, hogy a világ bonyolult és ijesztő hely. Mások szükséglete és véleménye fontosabb a tiednél."
Felismered magad? Na ugye, hogy ugye?
Felmerül a kérdés, ez ellen mit tudsz tenni, mit tudunk tenni pontosabban, mivel bár nem minden helyzetben rossz passzívnak lenni, de ugye nem célravezető, ha folyamatosan ez jellemzi a viselkedésünk.
Kezdjük azzal, mikor helyénvaló a passzív magatartás: A könyv szerint az "üss" vagy "fuss" vészreakció okolható, amely- figyelj milyen régre nyúl vissza - "azért fejlődött ki az ősemberben, hogy megvédje az életét fenyegető állatoktól és emberektől." - és most jön a legérdekesebb rész - "Ha beindul az „üss vagy fuss” vészreakció, akkor a szervezetünk adrenalint és egyéb stresszhormonokat választ ki. Ennek az adrenalin löketnek a hatására képes valaki keresztülrohanni egy égő ház lángjain, hogy kimentsen egy bennrekedt gyermeket. Vagy csendben meglapulni, amíg egy behatoló felforgatja a házát."
Ma viszont ezzel a reakcióval inkább védjük magunkat, a goromba sráctól az iskolában, aki folyton téged piszkál, az elit kis csajoktól, akik azt hiszik, mindenkinél jobbak, vagy attól az embertől, aki a végtelenségig rosszindulatú velünk. Valljuk be, sok minden van, amitől meg kell védenünk magunkat. Egy szó, mint száz, hasznos lehet mind a passzív, mint az agresszív magatartás - mert semmi rossz nincs abban, ha haragszunk - feltéve persze, ha nem mindig így cselekszünk.
Gondolom tűkön ültök, hogy megtudjátok, mégis mit mondd a könyv arról, miként vethetünk véget, a csendes kisegérnek a sarokban, akinek mindig minden mindegy. Nézzük!
Ahhoz, hogy megkapjuk a választ először azt kell megértenünk, miért csináljuk. (A könyv erre is hosszú választ ad.) Összefoglalom. Sokat hallottátok már, a gyerekkor meghatározó egy ember életében, nem is hinnétek mennyire igaz ez a mondás. Ismerős az a szituáció, amikor mindenki megkérdőjelezi a véleményed, elhallgattatnak, esetleg a szüleid folyton parancsoltak neked és irányítottak? Ezek után nem csoda, ha lemondasz a véleményedről, hiszen annyiszor vonták már kétségbe a szavad, hogy jobb megoldásnak tűnt csendben maradni.
Mi a változás kulcsa? - "Ijesztő lehet belegondolni, hogy változtatnod kell a viselkedéseden és a kommunikációdon. Ha félsz a következményektől, akkor erős kísértést érezhetsz, hogy megtartsd a korábbi szokásaidat és viselkedési mintáidat. Akkor van esélyed a változtatásra, ha tudatosítod magadban a nyugtalanító érzéseket ahelyett, hogy elmenekülnél az aggodalmaid elől, és megmaradnál a régi módszereknél."
Tényleg ijesztő nem? Valljuk be, főleg, hogy azt sem tudja ilyenkor az ember lánya, hol kezdje.
Kockázatos lehet másképp viselkedni, de ha folyton a negatív dolgokra fokuszálsz, az megbénít téged.
Van a könyvben egy gyakorlat, ami segíteni fog abban, ne add fel a reményt, tarts ki a változás mellett.
Gyakorlat
Persze furcsa lesz másképp viselkedni – de meg lehet szokni. Ha szeretnél megbizonyosodni arról, hogy sikerülhet, végezd el a következő kísérletet. Válassz ki egy olyan tárgyat, amely többnyire ott van a közeledben – mondjuk a faliórát. Tedd át az órát valahová máshová a szobában. Hányszor pillantasz a régi helyére, mikor tudni szeretnéd, mennyi az idő? Zavaró, ugye? De ha kitartasz a változás mellett, néhány hét múltán megszokod a régitől eltérő, újfajta viselkedést.
A könyv azt is kifejti, hogy nem szabad csak úgy fejest ugrani és egyből másképp viselkedni az emberekkel. "Kutatások kimutatták, hogy a viselkedésmód megváltoztatása hét szakaszra tagolódik. Ugyanazt a folyamatot járjuk végig bármilyen magatartásformát érintő változásban, legyen szó a dohányzásról való leszokásról, a kocogás bevezetéséről vagy az asszertív magatartás elsajátításáról."
Mi a változás hét szakasza?
1. A tudatosodás előtti szakasz
2.- 3. A felismerési és töprengési szakasz
4. Előkészítési szakasz
5. Cselekvési szakasz
6. Fenntartás
7.Pozitív cél kitűzése
Hasonlóképpen jól meghatározott cél, hogy nem fogsz motyogni, amikor szívességet kérsz valakitől.
A változáshoz nagyon fontos pontosan meghatározni min szeretnél változtatni, milyen eredményt szeretnél elérni. Könnyebben döntesz a változás mellett, ha tudod mit kell pontosan tenned. Hagyj időt magadnak, menj el sétálni, közben gondold végig mit szeretnél elérni, vagy vegyél egy tollat és egy papírt, játszd újra a társaságban betöltött szereped, aztán írd le min szeretnél változtatni. Azt is csinálhatod, hogy amikor a megszokott társaságodban vagy, megkéred őket, jellemezzék a magatartásod, de teheted azt is, hogy kicsit jobban figyelsz magadra, arra általában mit szoktál tenni, ha emberek között vagy. Meleg szívvel ajánlom a könyvet, amiből idéztem, garantálom, hogy az elolvasása után tisztább képet kapsz az asszertivitásról.
Egyenlőre ennyi lett volna, köszi, hogy végigolvastad.
