Emlékszem, nem is olyan régen, kb. 10 évvel ezelőtt, a most velem egykorú 22 éves fiatal felnőttekre, úgy néztem rájuk, mintha legalább 40 évesek lennének, úgy gondoltam, a vállaikat sok teher húzza le a mélybe, bölcsebbek, kitartóbbak és megfontoltak. Úgy tekintettem rájuk, mint akik sok dolgot megéltek, féltem tőlük. Arcukról komolyság áradt, sokszor egyetemet végző hallgatókról volt szó, akiknek a tanulmányukhoz szükség volt egy diplomamunkára, amit alapos kutatással kellett elvégezni. Erre szolgáltunk mi, így találkoztam velük. Nem látszott arcukon a kíváncsiság, sem semmilyen pozitív érzelem, mindössze a távolságtartás és a teher, amit mi jelentettünk. Nem érezték jól magukat a közelünkben. Láttam persze, egy-egy elvétett műmosolyt, próbálták a kedvesség maszkját magukra húzni, de én már akkor átláttam rajtuk. Ismerős volt a helyzet, mondhatni jártam már a cipőjükben.
Miért említettem meg ezt?
Kevesebb, mint 2 hónap múlva 23 éves leszek. 10 évvel ezelőtt abban az álomban ringattam magam, amiben nem szabadott volna. Hittem, 23 éves koromra mindent elérek, amit szeretnék, amire vágyok. Elégedett és boldog leszek az életemben, szeretni fogok és engem is viszont szeretnek. Körülöttem barátok, akikre számíthatok és ők is hívhatnak, ha baj van. Hittem, eső után szivárvány jön, ami színesebbé teszi az életem. Hittem, én más leszek, mint azok a komor arcú hallgatók, akikkel találkoztam, akikről süt a boldogtalanság, az önbizalomhiány. Mindig is kiváltságosnak éreztem magam, olyan embernek, aki soha nem illett a sorba. Gondolom nem én vagyok az egyedüli, akinek csalódnia kellett. Lassan 23 éves vagyok, az álmaim már csak porszemek, a mindennapi teendőim, porba hulltak, monoton minden.
- "Majd meglátod kislányom, milyen a nagybetűs élet". - mondták sokszor a nevelőim.
- "Jobb lesz, mert a magam ura leszek, senki nem akar befolyásolni majd, irányítani és megmondani nekem, mit csináljak." - Ha akkor nem szólalok meg, szerintem bölcsebb maradtam volna. Tanulság: Ne igyál a medve bőrére, hallgasd meg az idősebbeket, mert ők több dolgot megéltek mint te.
Természetesen nem lett igazam. 23 év és még semmit nem valósítottam meg annak érdekében, hogy senki ne befolyásoljon, irányítson és megmondja nekem, mit csináljak. Nem lettem író, költő, sem énekes, sőt annyira tönkrement az önbizalmam, hogy magam előtt sem merek énekelni. Manapság már minden befolyásol, irányít és megmondja, mit csináljak. A tv, az internet, az emberek, a média, a Politikusok, akik a legjobban manipulálnak és irányítják az életünk. Lehetne tenni ezek ellen? Persze, ha nincs sem interneted se telefonod, egy kis szigeten élsz, elzárva, visszavetve a középkorba. Ennél értelmesebb megoldást nem tudok, bocsi.
Szóval, jó álmodni, egészen addig, amíg az álomból rémálom nem lesz, amíg le nem rombol mindent. Ma már az álmok mellett, céljaim vannak, a kettő nem mindig fedi egymást, de a cél egy kisebb dolog, ami eljuttat az álmomig. Ma már mindent megkérdőjelezek, nem bízok senkiben 100%-ig, kételkedek, mert muszáj.
Kaptok tőlem egy tanácsot, egy tanácsot, amit nekem nem adtak meg. Olyan emberekkel vegyed körül magad, akiknek van céljuk, jövőképük és a traumáik ellenére is tudnak mosolyogni és boldogok, emellett ha kell, igyekeznek a múlt fájdalmait elengedni, nem félnek segítséget kérni, szeretik és teljesen rendben vannak önmagukkal. A pozitív szemléletű emberek azok, akik hosszútávon veled lesznek és segítitek egymást az úton. Nem túlzás ha azt mondom, hogy én meghalnék azokért, akiket szeretek. Bajba kerülnék, és nem bánnám, mert tudom, egy olyan emberért teszem, aki ellenkező esetben, ugyanezt megteszi. Ne add lejjebb annál, mint amennyit megérdemelsz.
Nem lesztek mindig pozítivak, ahogy te sem leszel mindig az, nekem sem megy folyton. Lesznek rossz napjaitok, olyanok, amikor ki se fogtok mozdulni a nyáron hűs szobából, nem lesz kedvetek emberek között lenni, sem beszélni velük. Lesznek napok, amikor elvesztitek a reményt és fel szeretnétek adni. Megengedhetitek magatoknak, de ne sokáig, bármilyen keserű is az a gombóc a torkotokban és a szűnni nem akaró gyomorgörcs. Menni kell, mert nem tudni mennyi időnk van, én a helyetekben nem pazarolnám. Köszönöm, hogy végigolvastad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése