IDÉZETEK
"– Rhysand, ő szeretett, és most is szeret.
– Nem az a kérdés, hogy szeret-e, hanem az, hogy mennyire.
Az eltúlzott szerelem méreg is lehet."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 2.)
"A főúr ereje nem ijesztett meg engem, haragja nem pusztított,
ám hirtelen mégse tudtam, hol az én helyem.
De akármerre is indultam innen, jó kiindulópont volt,
hogy itt térdig gázolunk a bajban."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 2.)
"– Az apám hajtóvadászatot indít ellened,
mihelyt rájön, hogy rendelkezel a mágiájával – mondta a hideg sötétségbe.
– Megöl mert te is tudod használni a mágiáját.
– Beállhat a sor végére – feleltem kurtán."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 2.)
"Háború van, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy addig várjunk,
míg véletlenül támad egy jó ötletünk.
Kénytelenek vagyunk a kevésbé jók közül válogatni."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 2.)
"– Ez a fa pedig nem ott volt.
Azriel hangtalanul nevetett.
Egy sziklán gubbasztva nézte, ahogy a leveleket szedegetem a hajamból és a kabátomról.
– A mérete alapján ítélve – felelte töprengve – olyan kétszáz éve állhat ott."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 3.)
"– Mit rontottam el?
Azriel éppen az Igazmondó pengéjének élesítésével volt elfoglalva.
Rám pillantott.
– Azon kívül, hogy nem vetted észre a fát?"
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 3.)
"– Mindent megszerettél magadban?
A jót is, és a rosszat is?
A világos és a sötét oldaladat?
Mosolyogtam.
– Főleg a sötétet."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 3.)
"Úgy hagyd itt ezt a világot, hogy kicsit jobb legyen utánad, mint volt."
(Sarah J. Maas: Tüskék és Rózsák udvara 3.)
"Hogy megmeneküljön a haláltól, ő maga lett a halál."
(Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat 2.)
"Túl sokáig nem követeltem jóvátételt. Nem áll érdekemben a megbocsátás."
(Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat 4.)
"- Kérlek - mondta Lysandra, és intett ápolt kezével.
- Te meg én emberbőrbe bújt vadállatok vagyunk. Meg se próbáld tagadni!"
(Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat 4.)
Popper Péter idézetek
"Ha emberek arra kényszerülnek, hogy például egy kapcsolat fönntartása érdekében hazudjanak, megjátsszák magukat, vagyis játszmázzanak,
azon a kapcsolaton túl sok áldás úgysem lesz."
"Persze, le lehet játszani egy életet is játszmákkal."
"A konvencionális „igazságok" között rengeteg hazugság van,
például, hogy minden szülő szereti a gyerekét. Tényleg? Ne tessék már mondani!
Harminc évig dolgoztam olyan családokkal, ahol a gyereknek semmi más baja nem volt,
csak az, hogy nem szerették, de színlelték a szeretetet, és ebbe a gyerek tönkrement."
"Mert vannak helyzetek, amikor az élet engem is belekényszerít,
és akkor nagyon rosszkedvűen, de elfogadom a kényszert,
hogy muszáj valami mást mutatnom, mint ami bennem van."
"A félelmekhez közel kell menni. Nem szabad menekülni előlük."
"Az emberi képzelet halálosan megtudja kínozni az embert."
"Nem a dolgok gyötörnek meg minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink.
"Járt hozzám egyszer egy nő, akit az anyósa meg az anyósával szövetséges férje cseléd sorba taszított. Rengeteget lázadozott ellenük - nálam, a pszichoterápiás órán. Eljutottunk addig a kérdésig, hogy muszáj ezt hagyni? Jaj, mi lesz akkor, ha szembeszáll velük? Semmi! Egyszer aztán, amikor elkezdte az anyósa szidalmazni és kritizálni, hogy rosszul mosogat, kiemelte az összes tányért a mosogatóból, és egyenként a földhöz vágta őket. Az eset után döbbenten jött hozzám, és azt mondta: „Doktor úr, a férjem bejött, és az anyósommal együtt némán szedegették össze a cserepeket/' Vagyis észrevették, hogy a dolgoknak van határa, amit ők átléptek, és elkezdett megváltozni a viszonyuk. No, de ehhez el kell szánnia magát az embernek! "
"Feltételek kellenek. Ezt pedig nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az infantilis (gyerekes) vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. Nincs ilyen. Még egy új tanárt is finomabban vagy durvábban provokál az osztály, hogy meddig lehet visszaélni a türelmével* a toleranciájával, és mikor mondja azt, hogy elég. Akkor be tudják illeszteni a kapcsolati rendszerükbe. E nélkül nem."
"Nem hiszem, hogy egy társadalmilag jól adaptált gyerek, fiatalember, serdülő maga is eldurvul, kriminalizálódik attól, hogy agresszív filmeket lát. Ha ez igaz lenne, akkor a börtönökben derék, tisztességes emberekről szóló filmeket kéne vetíteni, és így a bent ülők is tisztességessé válnának."
"Az ember minden lényeges helyzetben egyedül van."
"Ha helyt adsz az életedben a rossz gondolatoknak, a gyűlöletnek, az aljas indítékoknak, azért felelsz. Egy átsuhanó gondolatért nem."
"Ha a szeretet feljogosít arra bárkit is, hogy beleszóljon az életembe, akkor nekem nem kell!"
"A primitív természeti kultúrák azt tartották, hogy a családban nem lehet felnőni. Tehát az a gyerek, aki túl sokáig él az apja és az anyja mellett, nem tud sem érzelmileg, sem szociálisan felnőni, örökre gyerek marad. Soha nem fogja megélni azt az élményt, hogy ő egy felnőtt, szuverén ember. Ha a nyolcvankét éves anyukának van egy hatvanöt éves fia, azt kisfiúnak tartja, és azt fogja mondani ennek az öregúrnak:
- Lacika! Hideg, szeles idő van. Vegyél föl sálat!
Instruálja, mint egy kisgyereket - hát hogy válhat így felnőtté?"
"A férfinak ellenállónak kellene lennie a stressz hatásokkal szemben. Ha nem az, ha nem jelent támaszt a nőnek, hanem ő kapaszkodik belé, hogy tartsa meg, akkor megint megfordult a dolog. És az sem ártana, ha egy férfi bizonyos dolgokban hallgatag tudna lenni, diszkrét, megfontolt. Elnézve azokat a konfliktushelyzeteket, amelyek egy házasságban előfordulnak, és mindenkit megviselnek, azt kell mondjam: el tetszettek felejteni felnőni!"
"Legyen annyi esze az embernek, hogy a saját érzelmi háztartásában észrevegye, amikor akár a pozitív, akár a negatív érzelmei robbanásponthoz közelednek."
"A legtöbb agressziót mindig a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberek kapják."
"- Nézzék, kollégák, ha az én órámon hangosan felröhög két gyerek, én örülök, hogy jól érzik magukat. Maguk pedig úgy ítélik meg, hogy fegyelmezetlenek. Ez egy alapvető szemléleti különbség közöttünk.
Azt mondja erre egy honi pedagógus:
- És honnét tudhatom, hogy nem rajtam röhögnek?!
Hát, sakk-matt. Mert a paranoiát nem az iskolában kell orvosolni, hanem a pszichiátrián."
"Szóval az intoleranciára és a humor hiányára szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis ezeknek az a következménye, hogy az iskolának konfliktusmegoldó szerep helyett konfliktusteremtő szerepe lesz."
"Egy gyerek még nem ellenállóképes a külső visszajelzésekkel szemben. Ha folyton azt hallja, hogy ő pimasz és lusta, és ezt hússzor beírják az ellenőrzőjébe, előbb-utóbb valóban
pimasz és lusta lesz. Mert kénytelen magát olyannak elfogadni, amilyennek őt a környezet konzekvensen visszajelzi."
"- Tanár úr, tanár úr! A Popper azt mondta, hogy menjek az anyám .. .-jába!
Kimondta. Akkoriban nem szoktunk trágárkodni, pláne felnőtt jelenlétében. Az osztályban néma csend lett. Fábián várt, tekintetét a tanárra szegezve. De Holenda tanár úr nem szólt semmit, szerelt tovább. Ha Fábián elég intelligens, elkullog, mert látja, hogy a tanár nem akar reagálni. De nem volt az, hát állt tovább, nagy, várakozó szemekkel. A tanár úr meglátva, hogy mégis meg kell oldania a helyzetet - mély, dörmögő hangján így szólt:
- Fiam, most nem mehetsz sehova! Fizika Óra lesz."
"Normális helyen, ha valaki politikus, iskolaigazgató, egyetemi tanár, az egy foglalkozás. Nálunk nem. Nálunk küldetés. Abban a pillanatban, ha valaki a saját státuszát
karizmatikusan éli meg, akkor számára a másképp gondolkozó már nem egy másik ember, aki másképp képzeli a dolgokat, hanem ellenség."
"A mai társadalmi viszonyok között gyakorlatilag büntetett magatartás a tisztesség."
"Mert egy hazug életút borzasztó konzekvenciákkal (következmény, következtetés) jár. Olyan kimaradásokkal, kihagyásokkal az életben/amelyeket később már nem lehet pótolni, nem lehet orvosolni."
"Mi az a jó vénség? A jó vénség azt jelenti, hogy végig élte igaz módon a különböző életkorait. Kisiskolás korában nem akart óvodás lenni, mert nem voltak maradékai az óvodáskornak. Gimnazista korában nem akart általános iskolás lenni. Fiatalkorában nem akart gyerek lenni, felnőttkorában nem akart fiatal lenni, öregkorában már nem akart középkorú lenni. El tudta fogadni az öregséget - de ennek az a feltétele, hogy maradékok nélkül kell élni! Mert a kihagyott lehetőségek, az élet maradékai hazugságként ráégnek az emberre. Az élettel betelve... Talán már nem is akar élni. Elfogadja azt, hogy az ember elmúlik a világból. Lázadozás nélkül. Nincs szüksége ehhez ideológiákra, illúziókra. Elfogadja. A véget is."
"Szóval nem szabad maradékokkal élni, holott az élet csábítja az embert a hazugságokra. „Most sajnos nem élhetek a kedvem szerint, mert szigorlatozom. Most sajnos felvételizem. Most éppen skarlátom van, azért nem. Most szerelmes vagyok, most házasodom, ez csak átmeneti időszak, most a feleségem terhes, ez is csak átmeneti időszak, most a gyerek még pici, átmeneti időszak, most állást változtatok, átmeneti időszak." És eltelik az élet egy merő hazugságban, mert olyan, hogy átmeneti időszak, nem létezik. Nincs az ember életében átmeneti időszak. Amit megél, az az élete."
"Ezért vagyok én olyan undok, amikor ragyogó pofával mondják az ifjak, hogy tanár úr, önismereti csoportba fogok járni! Jaj, de jó, fiam! És az is kiderülhet, hogy milyen hülye vagy? Az is kiderülhet, hogy milyen aljas vagy? Hogy milyen gonosz vagy? Vagy csak jó dolgok derülhetnek ki rólad? Akkor meg mi a fenének jársz oda? Különben is, mi gátol meg abban, hogy önmagadat megismerd? Nem az, hogy félsz tőle? Hogy nem akarod megismerni magad? Hogy nem akarsz felelősséget vállalni magadért és az életedért, hanem mindig mindennek valaki más az oka?"
"Egy okos nő borzasztóan tud örülni egy briliáns gyűrűnek vagy autónak is, de a legjobban annak örül, ha egy férfi időt ad neki a véges életéből."
"Az én zseniális barátom ugyanis tudta, hogy egy agresszív ember az agressziótól fél, semmi mástól."
"Az ember úgy is lehet egyedül, ha éppen van mellette valaki."
"Nem véletlen, hogy a régebbi generációk közvetítők meg szülők által összeboronált érdekházasságai sokkal tartósabbak voltak, mint a ma divatos szerelmi házasságok. Pszichoterapeutaként számtalanszor döbbentem meg azon, hogy amikor az egykori nagy szerelmesek későbbi házassági problémáikkal pszichológushoz mennek, kiderül: fogalmuk sincs, kivel élnek együtt. Egyszerűen nem tudják. A szerelem ugyanis egy részről szenvedély, más részről nagy színjáték is. Egy szerelemben az ember az összes vágyát meg fantáziáját rá vetíti a másikra, és sokszor a saját fantáziáiba szeret bele."
"Az önzésnek tehát a legnagyobb szenvedély közepette is óriási szerepe van. Gondoljanak csak Adyra, aki Lédából egy istennőt csinál, majd Elbocsátó, szép üzenetében azt mondja, hogy rád raktam a díszeimet, az ÉN díszeimet, de visszaveszem őket tőled. Most már egy senki vagy."
"Sokszor érdemes keményebben is feltenni azt a kérdést, hogy mikor ér véget egy kapcsolat. Ha nem tart halálig, akkor mikor ér véget? Erre csak azt tudom felelni, hogy egy kapcsolat addig él, amíg úton vannak. Ameddig valahonnan valahová tartanak. Véget pedig akkor ér, ha már nincsenek úton, ha már mókuskerékben vannak, ha már csak ismétlik önmagukat, ha a konfliktusaikban már végszavaik vannak, és mindenki pontosan tudja, mire hogyan reagál a másik. Én azt gondolom, hogyha ez bekövetkezik, akkor a kapcsolat meghalt."
"Füst Milán mindig azt mondta, hogy a férfi-nő kapcsolat egy négylábú asztal.
Az első láb, hogy két ember életstílusának közel kell lennie egymáshoz. Nem jó, ha az egyik a meleg tengerekhez vonzódik, a másik viszont síelni szeret, ha az egyik imádja a macskákat, míg a másik allergiás a macskaszőrre. Az kell, hogy hasonlóképpen szeressenek élni. A második láb, hogy egymást is szeressék. Én azt gondolom, a szeretet azt jelenti: hogy a másik létezése öröm a számomra.
A harmadik láb: szexuálisan is stimmeljenek. Néha beáll egy tragikus helyzet, hogy két ember érzelmileg erősen kötődik egymáshoz, de testileg nem passzolnak össze. Pedig a dolog valószínűleg e nélkül nem fog menni.
És a negyedik lába az asztalnak hogy a házasság egy gazdasági kapcsolat is! Mert olyan csak az olvasókönyvekben van, hogy a nyomor nem öli meg a szerelmet. Megöli."
"A férfi-nő kapcsolat tehát egy négylábú asztal, és ha bármelyik lábbal baj van, akkor az asztal döcögni kezd, felborul, majd összetörik."
"Volt olyan nagypapa is, aki hetvenkilenc éves korában megnősült, utána pedig azt mondta nekem, hogy
„Doktor úr, ezzel az utolsó házasságommal elrontottam az életem!". Hetvenkilenc éves volt. Jaj, de boldog ember, hogy csak ekkor rontotta el az életét! Mások korábban szokták."
"Egy időben asszisztense voltam Pethő Andrásnak, a később világhírűvé vált mozgásterapeutának.
Emlékszem, egyszer arra panaszkodtam neki, hogy nagyon féltékeny vagyok a barátnőmre - talán joggal. A főorvos rám nézett, és azt mondta:
„Péter, ez a nő ötven év múlva halott. És te ezt a kis örömet is irigyled tőle?"
Úgy elszégyelltem magam! Ez egy nagyon kemény válasz volt. Szóval, ha nem tűri el egy nő, hogy a férje leüljön a haverjaival sörözni, mert az nélküle történik, vagy nem tűri el egy férfi, hogy a felesége a barátnőjével elutazzon Hévízre, mert ott nincs a szeme előtt, az sosem vezet jóra."
"Fiatal koromban, amikor már rendesen meg voltam fertőzve pszichológiával és pszichoanalízissel, nagyon odafigyeltem a szótévesztésekre. Egyszer tetszett nekem egy lány, aki viszonozta is a közeledésemet, de egy alkalommal véletlenül azt mondta:
„Alig várom, hogy ölelő karmaimba zárjalak'
Úgy spricceltem el, mint a sicc! Mert ebben már benne van a rabság fenyegetése. Abból pedig én nem kérek."
"- Miért beszél magában?
- Nem magamban beszélek, hanem a hangokkal... Hozzám ugyanis szólnak a falból.
- És? Maga válaszol?
- Hogyne válaszolnék, ha egyszer szólnak hozzám!
- Látja, valószínűleg ez a baj. Ugyanis hozzám már húsz éve beszélnek a falból de én tudom, hogy hallucinálok, ezért soha nem válaszolok. Ezért vagyok én a főorvos. Maga válaszol, ezért maga a beteg."
"Nagy dolog, ha valaki jól tud hallgatni. A hallgatás erő.
Beszédre kényszeríti a gyöngébbet."
"Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban
napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."
"Szánom-bánom, de én gyakran elhallgatáspárti vagyok. Volt
már szó ilyenekről, hogy ne hallgassunk el semmit, mert saját magunkat tesszük
tönkre, megmérgezzük magunkat a hallgatásunkkal, a magunkba fojtott
indulatokkal. És a kimondott szavak, a kiélt indulatok nem ölnek néha? "
"Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a
"lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk
bele."
"Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre
kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit
"hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt,
szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A
kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak
szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag
és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk,
mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet
arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud
megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer
szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap
húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta
szétválásban tönkremegy két ember."
"Minden kapcsolat rohad néha. Azonnal elmenekülni - nem
megoldás. Meg kell próbálnod megmenteni, kihúzni a rohadásból - ez az igazi
emberi magatartás."
Elle Kennedy - A Játszma (Briar U. 3.)
"– Nem érdekes. Mások sokkal rosszabbul járnak.
– És? Engem megcsalt a pasim – más nőket a férje hagy el
harminc év után, és ott maradnak hat gyerekkel. Attól
könnyebb lesz nekem, hogy másnak még rosszabb? Mindig van,
akinek szarabb az élete, de attól a te szarod még nem lesz
rózsaillatú."
FOLYTATÁS...
