Egy újabb merengő

 Szép jó napot!

Nos, ebben az átkozottul lehangoló időben, nincs más hátra, mint megírni legújabb monológom. Persze a hátam közepére sem kívánom az őszt, ami már rég nem a tél előfutára, hanem maga a jeges pokol, és mégis, imádom. Mi sem jobb, mint bekuckózni, s leírni lelked mocskát a nagyvilágnak, vagy éppen csak magadnak. Egyenként hajítom el majd a köveket, mi a mellkasomat nyomják. Ennek ti lesztek a tanúi.

Egyhangúság, vagy változatosság, mókuskerék, kiszámíthatóság? Melyiket részesítitek előnyben? összhangban van ez azzal az élettel, amit éltek? Miért nem? 

    "Ahol a szenvedés nyit ajtót,

    Egyedül rózsát el ne ültess,

   a lótetvek elrágják a gyökerét,

    s elpusztulna, mielőtt élhetne."

Beszéljünk erről a versről, neked miről szól?

Merengő 2.

 

Sokan közületek azt hiszik helyes döntést hozni könnyű. A helyes döntések viszont nehezek. Azokról az elhatározásokról beszélek, amik hosszabb távon fejtik ki hatásuk. Eleinte csak a könnyeiden keresztül tekintgetsz néha a kötelességeid felé, túlélőüzemmódban, mert erőd kifogyott, meg aztán a tanács az, éld meg az érzéseid, gondolataid, gyászolj. Könnyebb lesz, persze, vigasztalnak ezzel a nevetségesen konvencionális igazsággal. Talán amikor később ezt az írást visszaolvasom, nosztalgiával gondolok rá. Esetleg még büszke is leszek magamra. Legyintek egyet, s régi barátként köszöntöm az egyedüllétet. Most viszont szenvedek és az ígéretes jövő, ami örömökben gazdag lesz, sem vigasztal, s a tudat sem, hogy a hatalmi játszmák és alá-fölé rendeltségi viszony karmai közül kikerültem, mert ki tudja így van-e. Most csak azt tudom, mennyire fáj, mennyi emlék van, amit beleöntenék a merengőbe, s ott is hagynék. Két tűz közé kerültem, elmémben ambivalens érzések és gondolatok tömkelege kering, amivel tudom, küzdelmem hiábavaló, mert ezt a csatát önmagam ellen vívom, így sosem nyerhetek. Az elfogadással, viszont, azt is be kellene valljam, hogy félek a tulajdon kezembe venni az életem irányítását, hogy bármi lesz, mostantól meg kell küzdenem a biztonság édes illúziójáért, míg megteremtem a valódit. Remélem nem lesz túl késő. Utószónak egy bölcs tanáccsal kívánnék szép estét. Ha nem tudsz mondani semmi, ne mondj semmit. Nem a szavaid kellenek, hanem az érzelmi támogatásod, mert mikor lyukak vannak a pajzson, akkor jobb, ha szerzel egy másikat, ahelyett, hogy elkezdenéd befoltozni. S mielőtt sokan azt hinnétek, levenni ily vészterhes időkben okos dolog, nem ajánlom, kivéve, ha te szeretnél lenni az új fegyvertelen katona.

Idézetek Gyűjteménye 4.

Folytatás..

Ezúttal Müller Péter könyveiből hoztam idézeteket, pontosabban az Örömkönyvből, a Szeretetkönyvből, és a Kígyó és keresztből. Olvassátok figyelmesen.

Az írás magányos tevékenység. Az a gyönyörűség szüli, hogy az ember végre beszélhet. (Szeretetkönyv)

Biztos sokszor tapasztaltad már: egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne! Szinte hallani lehet. Nem füllel. Lélekkel. Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek. Rumli van, zűrzavar. Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet. Mint egy majomházban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.

De ha egy baráti beszélgetés! Hallgasd vissza! Az egymásra figyelő emberek csendjét, jókor megszólaló mondatait. A nevetéseket. A hang erejét. Amikor van miről beszélni - megtelik lélekkel a levegő. 
(Szeretetkönyv)

Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül! (Örömkönyv)

Pokolban lenni – tanítja Dante – nem azt jelenti, hogy valaki megfizet a bűneiért, hanem azt, hogy nem tud tőlük megszabadulni!
A szenvedés – tanítja saját tapasztalatából a költő – a lekötöttség!
A szabadság hiánya.
A megszabadulásra való képtelenség.  (Örömkönyv)

Az, hogy ezt manapság szégyellni kell, s ráneveljük a gyermekünket, hogy száraz, kietlen szívvel élje le életét, jól mutatja, hogy világunk hadat üzent minden lelki élménynek: a felkavaró örömnek, szeretetnek, boldogságnak. Büszkén újságoljuk, ha kisfiunk olyan „férfias”, hogy lenyeli könnyeit, s nem mutatja érzéseit.

Minél gépszerűbb, annál korszerűbb.  (Örömkönyv)

A magyar „elérzékenyül” jó kifejezés – érzékennyé válunk. Eleven, érző lélekké.  (Örömkönyv)

Nem szívesen mutatjuk könnyeinket, mert ebben a rideg világban a gyengeség jelének vélik. Nem divat manapság. Az érzéketlenség a divat, nem az elérzékenyülés… A mai, korszerű emberhez hozzátartozik, hogy leküzdi a könnyeit. Visszatartja, mint a vizeletét. (Örömkönyv)

 

A szeretetnek az ellentéte ugyanis nem a gyűlölet – hanem a közöny. (Kígyó és kereszt)

Jobb világot csak jobb emberek tudnak teremteni, s ez sohasem működik fordítva. (Kígyó és kereszt)

Olyan, hogy evilág és túlvilág nincs. Egyetlen világ van, csak más és más a rétegenkénti tudatállapota, s ettől a valóság természete is másnak tűnik.
De a víz akkor is víz, ha pára, akkor is, ha folyékony, és akkor is, ha jég.  (Kígyó és kereszt)

Élni nehéz. Ma különösen az. De senki sincs kötelezve arra, hogy ebbe a nehézségbe érzelmileg és gondolatilag belesüppedjen, hogy elvágva magát saját távlataitól, önfényétől és derűjétől, részt vegyen egy olyan szánalmas körtáncban, ahol a jutalmat csakis a pénz és a karrier jelenti. (Kígyó és kereszt)

A lélek világában megszűnik a tér élménye; nincs itt és ott, nincs közel és távol. Abban a másik dimenzióban más szabályok vannak, és a gondolatnak éppolyan valósága van, mint nálunk egy asztalnak vagy egy széknek. A gondolat-akárcsak a lélek-független a tértől, mindaddig, amíg nem korlátozza önmagát. (Kígyó és kereszt)